2014.08.28.
10:26

Írta: Oktass filmmel!

Ötödik állomás: Szekszárd

A szekszárdi állomáson Szántó Fanni és Málnási Csizmadia Anna filmjét, a Call shop című filmet vetítettük. Elkísért minket Joseline, a film egyik szereplője. A Dominikai Köztársaságból érkezett, néhány éve él Magyarországon. Férjével Santo Domingoban ismerkedett meg, történetének érdekessége, hogy magyar férje éppen Santo Domingo-ban él közös gyermekükkel, a dominikai hölgy pedig Magyarországon. Helyet cseréltek.

A szekszárdi állomáson ismét találkoztunk pedagógusokkal, filmeztünk, meséltünk a gyűjteményről és találkoztak Jolseline-nel, a korántsem hétköznapi ifjú hölggyel.

call_shop_1.jpg

Munkatársunk élménybeszámolója:

Könnyen megtaláltuk az épületet és a tanárnő elénk szalad, kedvesség és derű áradt a lényéből. A vetítésre nagyon készült, sokakat személyesen is hívott, győzködött. Szabadkozott, hogy nem tudja, hányan lesznek, mert nem könnyű a kollégákat rávenni valami újra, elcsábítani egy külön vetítésre.

Pár bevezető szó után kezdődött a vetítés. Közben a megjelent pedagógusok Joseline-t nézegették, méregették, oda-odapislantottak ahol ült, mert valóban nagyon feltűnő jelenség. Hazájában modellként is dolgozott és ez minden mozdulatában látszott. Joseline, amikor a filmben is őt lehetett látni, mosolygott, hümmögött és mindenféle megjegyzéseket súgott nekem (jaj akkor még más volt a hajam, stb.). Rajta is érezni lehetett, ahogy a pedagógusokon is, a megilletődöttséget.

Valószínűleg ezért indult nehezen a beszélgetés. A film látszólag felkavarta a pedagógusokat, de csak egyszerű kérdéseket tettek fel, olyanokat, hogy milyen itt élni, miért jött ide Joseline Magyarországra. A filmmel kapcsolatban eleinte semmit. Joseline mesélt és ő maga szőtte bele a beszélgetésbe a filmbeli történéseket, azokat a jeleneteket, amiket láttunk és mondatokat, amiket hallottunk. Ennek köszönhetően a filmélmény valódi személyes élménnyé vált. Leginkább az foglalkoztatta a pedagógusokat, hogyan tudnák ők maguk is alkalmazni a gyűjtemény filmjeit az óráikon.

 

garaygimn.jpg

Gyöngyi, szervező pedagógus így írt az eseményről:

„A tapasztalataimról:

A szervezés során meglepő volt megtapasztalni, hogy nagyon sokan nem is válaszoltak a meghívásra, így a bemutatóra is kevesen jöttek el. Ezzel szemben a személyes beszélgetés során megismerkedve a filmgyűjteménnyel szinte mindenki úgy nyilatkozott, hogy hasznos, nagy segítség lehet akár nyelvi, akár osztályfőnöki órára.  A filmbemutató sokat adott, nagy élmény volt megismerni a film egyik hősnőjét is, az alapítvány munkatársait is. A filmekről vegyes a véleményem, némelyiket lassúnak, vontatottnak, némelyiket kimondottan érdekesnek, izgalmasnak találom: valószínűleg a diákok is könnyebben azonosulnak a sikerültebb filmek szereplőivel, jobban átérzik az ő problémáikat.”

call_shop_4.jpg

 

Köszönjük a részvételt!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://oktassfilmmel.blog.hu/api/trackback/id/tr106643965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.